Egy hideg szobában egyedül,
Zuhog az eső, és legbelül
Valami nem hagy most nyugodni,
Azt az ártatlant meg kell ölni.
Nem volt őneki bűne, csak egy,
Tüzelte lelkem, és tönkrement
Bennem újra és újra minden,
Arcom úgy fázik az esőben.
Szép emlékek, mikor más voltam,
Éltem boldogan, és változtam
A hosszú, gyötrő évek alatt,
Végül raktam ezt a nagy falat.
Igen, most már tisztán látom őt,
Ő nem lát engem, fogom a tőrt,
Mit majd mélyen szívébe mártok…
Végül csuklómba mélyre vágok.
Kisvárda, 2002. január 27. /vasárnap/