Végső percek

A tökéletességre törekszem, Félbehagyott utakon elfekszem. Ne kérdezz tőlem soha semmit sem, Nyomd a gázt, nincsen miért felkelnem.

Akkor most képzelj el engem, Amint kedvesem temetem. Arcomon egy őrült vigyor, De a lelkem olyan komor.

Újat még most sem mondhatok, Én mindig lelkéért sírok. Ma is eljött egy időre, Csakhogy szívemet kísértse.

A hazavágyó lelkem nem bír nyugodni, És felkorbácsolva hullámzik itt bennem, Sötét titkot éjszakába kiáltani, Akarata, elvonszolni innen testem.

Nem akarok olyan világban élni, Hol nem tudok szabadon lélegezni. Mindenkinek van nemes ellenfele, „… aki bárhol, bármikor eltemetne.”