A hazavágyó lelkem nem bír nyugodni,
És felkorbácsolva hullámzik itt bennem,
Sötét titkot éjszakába kiáltani,
Akarata, elvonszolni innen testem.
Ti ostoba bábok, szánalmasak vagytok,
Megvetve lenézek rátok innen fentről,
Marjatok húsomba éjszakai baglyok,
Vörös függöny előtt igyatok véremből.
Apró gondolatok hamuit űző szél,
Én legszívesebben kivágnám a szemed,
Az összes vagyonodat tőled elvenném,
Majd önkezed oltaná ki az életed.
Mindenkitől egyetlen dolgot akarok,
Tegye szabaddá számomra az utamat,
Életteret már egyáltalán nem hagytok,
A szádba tömök véremtől ázott havat.
Csak még távolabb kerülhet tőlem minden,
Minden esetben, ha közelebb húzódom,
Hiszen megöltem szívemben a szerelmet.
Legédesebb menny nekem a bódulatom.
A gonosz általam végleg megáldatott.
Üszkös szárnyakon engem megkívánhatott.
A legártatlanabb is bemocskoltatott.
Gyötörjenek hát rémálmok, te átkozott.
Debrecen, 2008. március 30. /vasárnap/