Keserű sírhalmokon megfogant virágok
Sikoltanak, ezek a gyönyörű rútságok.
Megállok egy percre, és magam körül látom
Az összes be nem teljesült, áhított álmom.
Koszorút viselnek és névtelen keresztet;
A halálban is megkapták ékszereiket.
Simogatja a fejem a szitáló pára,
Az éjszaka és a szívem hűséges párja.
Olyan vidámnak tűnik nekem néha még az,
Ahogy utcák sárga fényében felém szaladsz.
Minden lámpa alatt egy újabb vak látomás;
A csípős szél nem kérhet, nem adhat megváltást.
Volt valaha egy feladatom, de nem lelem,
Az Ördöggel eladatom, kutasson bennem.
Ő mindent megtalálhat a belső káoszban:
Amikor ott álltam a hegytetőn Spártában,
Lágyan érintette meg a tépett lelkemet,
Azóta már csakis tövisgubót teremhet.
Debrecen, 2008. június 20.