…mégis eshet örökké…

Könnydal

A jéghideg ágyamba befekszem,
Eljön ma értem, én azt remélem.

A jéghideg ágyamba befekszem,
Eljön ma értem, én azt remélem.

Otthon-meleg koporsóba fekszem,
Vadvirágok takarják el szemem.
Szívemen összekulcsolom kezem,
Taposs rám halálom, most engedem.

Jött egy szép angyal a kápolnából,
És vér csöpögött mindkét szárnyából.
Nevetett, sírt, majd újra nevetett,
Tompa arccal püfölt fémszegeket.

Tűző napon, a kereszten, ott fenn,
Én mindig, és mindenről lekéstem.
Nem vettek észre, nem tudtak rólam,
Az angyal félve töri el ujjam.

Rút temetőszag árad belőle,
Férgek élősködnek a testében,
Földet szór arcomba, jó éjt kíván,
Majd holnap újra láthatom talán.

Kisvárda, 2007. július 6. /péntek/

Vers találomra
  • Nekem az kell

    Nekem az kell, aki éjszaka egyedül van, Ki szomorúan kóborol a zivatarban. Ki sárga ablakok alatt honvágyat érez, A keblére fekteti a meghalt terveket.

  • Az élet alkonya

    Ma megtaláltam a legöregebb fát, Nem kell hát tovább keresgélnem immár. Véget ért utam a démonok földjén, Elfelejtek mindent, ami megtörtént.

  • Temess magadba

    Még mindig az a titkom, mint akkor, Nem szabadultam meg a haláltól, Csontos keze a torkomon pihen, Minduntalan a fülembe liheg.

  • Káin második megkísértése

    Egy hideg szobában egyedül, Zuhog az eső, és legbelül Valami nem hagy most nyugodni, Azt az ártatlant meg kell ölni.

  • Nem vagyok korszerű ember

    Minden szépség kiveszett belőlem, Fámról elhullt az összes levelem. Kifogyott a tinta, nem alkotok, Az étel helyett bánatot rágok.