Ami lejátszódik, az nem emberi,
Valakit ölnek az élet terhei.
Egy istenektől kapott kínzó érzés,
De hogy szomorú lenne, az tévedés.
Az arra tartó út kegyetlen, hideg,
Az utolsó gyertya hófehér, fényes.
Tudom, könnyek néha visszatartanak,
Halálig tartoznak a fagyott holdnak.
Te és önmagad elválaszthatatlan,
A bensőd írása olvashatatlan.
Utolsó lélegzet, minden mindegy már,
Úgysem jössz el, mire várjak akkor hát?
Megmondom neked azt, hogy ki vagyok én,
Itt a legostobább földi élőlény.
Kaptam én valamit, de nem érdekel,
Ami a másoké, az, mi nekem kell.
Átkok között,
Imák mögött.
Minden sor aláhúzva,
A lényeg eltiporva.
Kisvárda, 2003. július 9. /szerda/