Hogy nézek majd a saját szemembe,
Ha nem tudok változtatni végre?
Hogy szerzem vissza a hatalmamat,
Ha meghal minden, mi bennem fogant?
Tennem kell ez ellen, nem szavakkal,
Lelki erővel, tűzzel és vassal.
Hol egykor jártam, újra járnom kell,
Nem hagyom, hogy nyomom elenyésszen.
Hiába a titok, ha én tudom,
Csak ideig-óráig fájdalom.
Tudatomra ébredek tettemtől,
Lelkem kimentem a gyilkos tűzből.
Jobb vagyok már, nagyobb és erősebb,
Ezentúl nem zúznak szét kételyek.
Enyém a kincs, mire férfi vágyhat,
Berobbantom az ősi tárnákat.
Pusztuljon vele minden, mi rágott,
Művelt leszek majd, büszke és sármos.
Csak nyitott szemmel és emelt fővel;
Tűzre a nosztalgia-érzéssel.
Így az élet sem nehéz, már látom.
Lesznek új bűneim, azt nem bánom.
Ajtót nyitok, a függönyt elhúzom,
A szépség engem is átkaroljon.
Ha erőm van, az a legfontosabb,
Felébresztem régi önmagamat.
Beteljesülni látszik, ami kell,
Maradj itt örökre, vagy égess el!
Kisvárda, 2007. szeptember 15. /szombat/