Ne engedj soha oda,
Hol burjánzik az egek
Véres habja.
Ne suttogj nekem máról,
Távolodj el újra az
Igazságtól.
Tárd fel bordám, nézz belém,
Vizsgálj, ízlelj, majd gyere,
Feküdj mellém.
Húzd ránk a tölgyfedelet,
Légy velem itt is, hová
Lelked vetett.
Hunyd be szemed, rám figyelj,
Szívemen sötét magvad
Végre kikel.
Megkínzott fa, csudára
Lefelé nő, nem szállhatsz
Az ágára.
Fúrja magát még lejjebb,
Roppan a föld tőle, mint
Haló sejtek.
Végül tudd a dolgodat:
Gyökere alá fekszel,
Szép gondolat.
Sár takarja szememet,
Most látom, idelenn is
Élt szeretet.
Nem nőnek már levelek,
A Bánatfának adom
Életemet.
Kisvárda, 2007. október 11. /csütörtök/