…mégis eshet örökké…

A sajgó lélek nem felejt

A szavaidat ma is hallom,
Akkor is, hogyha nem akarom.
Látom a bántó tekintetet,
Mellyel szemed lelkemmel végzett.
Itt van újra eltökélt arcod,
A fülemben cseng gyilkos hangod.

Itt, most, hol a világ meggyötört,
Kihúzod a szívemből a tőrt.
Visszatérsz, és mosollyal megkérsz,
Hangok nélkül is nekem mesélsz,
De az ezüst csillagok alatt
Eltaszít tőlem egy mozdulat.

Ne gyere közel újra, megöl,
Még ha az összes fal le is dől.
Kérem a tőrt, hogy szabaduljak,
Átadom magam a haragnak.
Nehéz léptek visznek előre,
Vérem csorog fehér felhőkre.

Kisvárda, 2003. június 13. /péntek/

Vers találomra
  • A földi élet végnapjai

    Teli torokból felzokog a természet, Eldobom azt, ami belőlem született. Zavartan repkednek elnémult madarak, Szél cibálja az örök-nyugodt lombokat.

  • Enigma és Rózsa

    Enigma és a gyönyörű Rózsa Elszöktek a pusztító viharban. „Amerre jártok, vigyázok rátok”, Imígy szólt a kövér Hold hozzájuk.

  • Deviáns

    Egy szent testből a legszentebb céllal, A kis gyermek hát végre megfogant. Zárt szemmel üvöltött a világra, Rá sem nézett szenvedő anyjára.

  • Nem vagyok korszerű ember

    Minden szépség kiveszett belőlem, Fámról elhullt az összes levelem. Kifogyott a tinta, nem alkotok, Az étel helyett bánatot rágok.

  • Zajos csend

    Meghalt a testem és a lelkem, Az Istent én úgysem érdeklem. Elindulok hát valamerre, Hová senki sem merészkedne.