Ízetlen napok hozta megannyi kedélytelen mozdulat és halvány lehetőség után óhatatlanul is észbe ötlik egy régi, belül ragadt mondat: soha nem találsz már olyan barátokat, mint gyerekként.
Igaz lehet-e ez más emberi kapcsolatokra is?
A szerelemre?
Ha volt valaha valaki, akivel egyként éreztél, lelked az övébe kapaszkodott, úgy táplálkozott, minden gondolatod vele hanyatlott és emelkedett, nos, válhatsz-e újra eggyé valaki mással? Pont ilyen mélységekig.
Érdemes-e újra azt az érzetet keresni, amely nagyszerűnek születhet az egykedvű világban, és nem adni alább? Jól hallom, miképpen szól bennem az, ki napfényt rejt a szívében, és miképpen az, aki egy a szomorú bohócok közül. Amikor az utolsó lépés után kezed a falon pihen, és körbeértél, és ami jön, csak egyre keserűbb, vajon miként szólna egy régi barát, egy apa, egy sokat megélt kedves idegen? Bárki, aki bölcsebb nálad. Ha volna ilyen éppen a közeledben…
Budapest, 2013. március 28.
Kapcsolódó: