Egy halott csillag ártón nyugszik tenyeremben,
Hajamban rejtőzve csattognak a vasfogak,
Te már akkor tudtad, mikor én még nem voltam,
Miket hallasz majd tőlem, és hogyan érezlek.
Az utolsó pillanat fagyott az arcomra,
Mikor búcsú nélkül intettél felém, belém,
Mert születéskor sohasem látjuk a halált,
Pedig a tarkónkat cirógatva velünk jár.
Egy halott csillag ártón nyugszik tenyeremben,
Egykor még szép szemed fénye is túlragyogta,
De kihunyt minden, csak a betegség ébredt fel,
Mit még nem érzek, de tudom, itt munkál bennem.
Mert azóta vagyok halott én, hogy elmentél,
Vitted magaddal színes álmaim, tova el,
Tudom, önként adtam, hogy szép lehessél mindig,
Így enyém már csak a végső vezeklés marad,
S a pihék nyugtalan borzongása.
Az utolsó pillanat fagyott az arcomra,
Táncolnak falevelek, simulva arcomra,
Halálba,
Ágyamon legutolsó gondolatom Te vagy,
Érted jöttem, de miért, nélküled meghalok.
Budapest, 2015. július 28.