Madarak szárnyán utazott,
Ha kellett, ő is hallgatott.
Szándékosan pusztította…
Önmagát is feláldozta.
Nem érzett ő szégyent soha,
Különben is: „Mi lenne, ha…”.
Nyílt tekintete csak ámult,
Olykor borzalmakat látott.
Nem adta fel, nem, nem, soha,
A legnagyobb kincset vágyta.
A jó szándék vezérelte,
Azért volt gonosz fegyvere.
Néha persze már megfáradt,
De bajból mindig kilábalt.
Rohant vissza az erdőbe,
Újra az ösvényt kereste.
Mikor eljutott végére,
Rábízta magát lelkemre.
Valami benne megtörött,
Mikor démonom felhörgött.
Kisvárda, 2003. április 9. /péntek/