Elment az utolsó vonat is már,
Reméli, hogy ma otthonra talál.
Kihalt a váró is, üres a tér,
Ránéz a koldus, és semmit sem kér.
Tovább indul hát sajgó lábakkal,
A csillagos éj bárhol betakar.
Zord éjszaka, kemény a hidege,
Nem telik egy falat szeretetre.
A belváros padján békét talál,
Durva szél van, ő inkább odébbáll.
Egy poros utcában, a sarkon túl,
Feketébb az este, végleg elnyúl.
A betonra fagy a vézna teste,
Óbégatás száll fel minden este.
„Ó, milyen kár azért az emberért!”
(Ó, milyen jó, hogy nem velem történt.)
Kisvárda, 2007. november 27. /kedd/
Kapcsolódó: