…mégis eshet örökké…

Száműzöttek balladája

Amikor a kezét fogtam,
A fájdalmamra gondoltam.
Nem lehet pont rám szüksége,
Elszöktem így hát előle.

Visszatért hozzám még párszor,
Égetve a zord magánytól.
Aztán már ő is menekült,
Hogyha észrevett, elkerült.

Bíborszínű az ég alja,
A víg Napot eltakarja.
Azt hiszem, hogy csak előlem,
Ha nem adja, hát nem kérem.

Világgá ment az öreg nyár,
Tudom én jól, hogy merre jár.
Ám az ősz nekem itt maradt,
Az örök, mi utat mutat.

Nem adnám én ezt cserébe,
Az álmaimat se kérjed,
De ha kell csillag egedre,
A száműzöttet keressed…

Kisvárda, 2002. november 19. /kedd/

Vers találomra
  • Gyógyíts meg!

    Fertőző lesz minden, mi közelembe kerül, Terjeszti a vírust, majd meghal legbelül. Temetetlen teste a feledésbe merül, A lelke az örök kárhozatba kövül.

  • A kísérő

    Fázik minden, haldoklik a holló, Eljött most a lelkembe markoló. Int felém, hogy bátran kövessem őt, Hagyjam el azt, ami még ideköt.

  • Csillagfény

    Ez a világ olyan durva, A lelkem annyira ronda. Szeretném, ha reggel lenne, A bűnös ma megfizetne.

  • Az eső bárcsak…

    Az eső bárcsak elmosna mindent, Lelkem még mindig teérted reszket. Minden percben csak téged kereslek, Idézek hát néhány régi képet…

  • Csókok

    Apró kavicsokból építettünk várat, Ha ajkam kér, a tiéd sohasem fárad. Képtelen képeket sorozatban látok, Nélküled meghalna minden, amit várok.