…mégis eshet örökké…

hajni

Ígéret

Emlékszem, sokszor jártam jó nagyapámmal az ősi gimnázium hatalmas parkjában. Gesztenyét gyűjtöttünk, és gyönyörű faleveleket. Mindig meghallgattam közben, hogy majd én is abba a szép, magas épületbe fogok járni, és azok lesznek a legszebb éveim. Az elmondottakat később a másik nagyapám is jóváhagyta. Szememre peregtek a falevelek. A múlt dicsősége engem is feltüzelt. Olykor titkon bementünk az aulába megnézni a vitrinbe zárt, két lábon támadó, kitömött medvét. Karmok és fogak. Hatalmas volt, és félelmetes, csakúgy, mint az öreg építmény. És közben nagyapám egyfolytában ösztönzött, hogy menjünk ki, ideje indulni. Nem szabadna itt lennünk, egyébként sem. Odakint rúgtam az avart, amilyen magasra csak tudtam, nevetve, s próbáltam átölelni a legöregebb fákat. Évről évre egyre jobban közeledtek egymáshoz ujjaim. Intő jel volt, baljós, de én akkor még örültem neki, s büszkén mutattam jó nagyapámnak, mennyire kevés hiányzik már.

Vérzik minden

1996 nyarának végén, őszének elején nagyon más volt még a világ. Kezdett a lélek őszbe hajlani, de még nem kopaszodtak le teljesen a fák, amelyek a szívben gyökereztek. Abból, amilyen szavak elértek hozzám, érezhető volt, hogy hamarosan ismét rám talál valami. Ami mély, valami, ami megindító, ami megihlet, és örökké elkísér majd. A szavak az éjszakában lebegtek, később a gimnáziumi lelátón bántón világosban és nagyon sötétben, fák és beton között, kívül és bent, nagyon bent. Ez valami más, valami különleges, egyedi. Egyszeri és megismételhetetlen.

Vers találomra
  • Csergám Oul

    A bor elkábít, az élet gyilkol. Rám boldogan sohasem mosolyog. Hidegben fázik, melegben izzad, Érték nem hagyja el az ajkadat.

  • Eltévedt madarak dala

    Ha létezne a Sátán, Már eljött volna hozzám. Ha létezne az Isten, Már nem maradna csendben.

  • Halott múzsa

    Az idegen börtöne egy újabb világnak, Odaadna mindent a vigyorgó halálnak. Elölről lehet kezdeni az összes imát, Vagy tövestől kitépni az édenkert fáját.

  • Összetörve

    A természet az egyensúlyra törekszik, Hol hegyeket emel, hol árkokat hasít. A semmiből erdőt költ szép madarakkal, De sivatag is kell, szikkadt, vén csontokkal. Folyókat karcol, sötét barlangokat váj, Közben rák a testén, segítségért kiált.

  • Tölgyodú

    Nehéz a csend, vakít a fénye, Karót döfnek vámpírszívembe. A magány és a szent szabadság, Ma este is kézen fogva jár.