Undorodom mindentől, mi él, mozog,
Ez a világ nekem nem ad otthont.
Émelygő gyomorral nézem arcodat,
Remélem, rád is vár a kárhozat.
Isten átka, hogy még mindig itt vagyok,
Hisz’ nem adott nekem bátorságot.
A túlvilág felé egy lépés kéne,
Óvna végre a sötétség leple.
Nem érezhetem jól magam sohasem,
A gonoszság átsegít mindenen.
Egyedül, átfázva és vak magányban,
Ne keress meg az édes talányban,
Mert véged…
Kisvárda, 2003. június 15. /vasárnap/