Mint hideg eső, zuhog a könnyem,
Biztat arra, végleg befejezzem.
Megtagadtam minden barátomat,
Sötét pillád kelti álmaimat.
Ha nem kellek így senkinek, hát jó,
Talán befogad az izzó Pokol.
Ott leszek én, ha kell, és szenvedek,
Földöntúli kín, amit átélek.
„Ha a gonoszt akarod, menj még ma!”,
Szívéből a szívemet kizárta.
Bár ismert, de nem tudta, ki vagyok,
A lelkére én semmit sem hagyok.
Nem próbált meg senki felemelni,
Sajgó lelkemet felgyógyítani.
Igaz, volt, aki közelembe jött,
Karnyújtásnyira nyelte el a köd.
Nem akarok én már soha semmit.
Elfeledni az élet perceit.
Ha az éj közepén kérlek téged,
Már ne gyere, mert elvesztem végleg.
Kisvárda, 2003. augusztus 28. /csütörtök/