Olyan jó, mikor nincs más, csak a képzelet,
Kezem álmaimban fogja hideg kezed.
De ha te vagy ott, hol minden megtörténik,
Lelkem az ördögök álmaidba viszik.
Éjsötét jelenésed kábítja énem,
A titkos arcodat megmutatod nekem.
Méltóságot áraszt árnyas, karcsú tested,
Örök maradásra bír smaragdzöld szemed.
Ha táncra perdülünk megannyi sír között,
Sejtelmes fényt lehel a vörös hold nekünk.
Ránk vigyáz az éjszaka összes rémárnya,
Csontig marnak az idegenek húsába.
„Figyelj most jól rám elhagyatott kedvesem,
Eddig csak a képzelet játszott énvelem.
Ha akarod, hogy álmunk örökké tartson,
Add a kezedet, a testünk hagy zuhanjon…”
Kisvárda, 2003. január 16. /csütörtök/