Alexandrának
Oly ritkán lehet látni ilyen meleg, szeretetteljes tekintetet, hogy talán éppen egyedisége az oka, hogy ilyen erővel átjön a fotókon. Bensőséges szépséget látok, amit nyilvánvalóan csakis istenek ujjai rajzolhattak világra féltő gonddal, magasztos céllal, fenséges teremtő erővel. Szépséged finom, a legnemesebb értelemben, s vélem, tartalommal telt, minden bizonnyal gazdag belső világ van mögötte.
Egy mezítlábas királylánynak IV.
Nem volt csókok édes íze számban. A játék ismét véget ért…
Álmomban szívzörej gyötört. Nagyon fájt, elindultam hát. Ebben a városban évek óta járok éjszakánként, jól ismerem az Álomföldek ezen részét. A kis utcába ösztönösen, de először fordulok be. Itt lakik a Szívgyógyász. Ide is egyedül jövök… Nem ismerem, tudom őt. Csöndes kert, nyugalmas ház, tiszta, de zsúfolt szoba. Aztán beszélget velem. A szemembe tapad, nem mozog a szája. Az enyém is merev. De mindent elmondok neki, s ő bölcsen mindig úgy tereli a beszélgetést, hogy a lehető legőszintébb legyek. Vonzó számomra a kortalan, mozdulatlan alak, aki a maga tökéletességében irányít engem. Tudom, hamarosan javítani fog. Sok jót hallottam már róla, amikor álmodtam. Engedek neki…
Egy mezítlábas királylánynak III.
Egyre hamarabb sötétedik…
Vasárnap este, már csak ő van az irodában, már csak ő dolgozik. Dolgozik, reggeltől. Itt jobb lenni. Amíg rá nem telepszik az elvágyódás. Arca előtt négy monitor, számtalan megnyitott fül és dokumentum, ő a tulajdonos, mégis, szeme a rengetegben elveszett…
Mártinak
Először is, köszönöm, hogy írtál, megvallom, nem is számítottam rá, főként az első sor miatt.
Igazad van, nem tettem meg, illetve nagyon szűkszavúan, így ezt most kérésednek megfelelően pótolnám. Ha röviden be kellene mutatnom magam, azt mindenképpen az érzelmi oldalról tenném meg, hiszen az érzések a legfontosabbak nekem ebben a világban, mindig azokat keresem, és mélyen élem meg a történéseket.
Messze-mese-szép Kedvesem!
Évek szálltak el azóta, hogy senki sem járt a hozzám vezető úton. Várok rád egyedül a homályon innen, Istent kértem, hogy forgassa meg a szertefoszló időt. Őszülő álmaim ragadja el a zord szél, és viszi tova el, a kifakult falevelekkel együtt. Az ablakban néztem; vártam, hogy feltűnj az úton. Az ablakban néztem, aztán ott nyomott el a színtelen álom, kemény párkány volt az én párnám. Mély éjszakában ébredtem, szolid fénynél írok most neked, még ismeretlenül.
Egy mezítlábas királylánynak I.
Köszönöm, hogy írtál nekem. Szeretném, hogy tudd, jólesett olvasni soraidat.
Sokat gondolkodtam, hogyan fogalmazzam Neked, miért is esett annyira jól. Hogyan, hogy ne legyen túl lelkes, tolakodó, és így tovább. Aztán, úgy döntöttem, egyszerűen írom azt, ami elsőre kikívánkozik, és nem töprengek rajta. Egyébként sem ismerek szabályokat, játszmákat, egyszerűen szavakba öntöm az érzéseimet, s az már a hallgatóra, olvasóra van bízva, mit szűr le belőle, mit hisz el.