Messze-mese-szép Kedvesem!
Évek szálltak el azóta, hogy senki sem járt a hozzám vezető úton. Várok rád egyedül a homályon innen, Istent kértem, hogy forgassa meg a szertefoszló időt. Őszülő álmaim ragadja el a zord szél, és viszi tova el, a kifakult falevelekkel együtt. Az ablakban néztem; vártam, hogy feltűnj az úton. Az ablakban néztem, aztán ott nyomott el a színtelen álom, kemény párkány volt az én párnám. Mély éjszakában ébredtem, szolid fénynél írok most neked, még ismeretlenül.
Egy szótalan pillanatot képzelek most, veled. Minden sárgán fakó a szobánkban, a falakon öreg fák árnyéka nyújtózik, az éjszakában lopakodó autók zaja nem ér el ide. Sem az ádáz élet, sem irigy tolvajok nem lophatnak meg, egyedül vagyunk, biztonságban. Kigöngyölted az esti eget, s csillagokkal szórtad meg. Fáradtan érkeztél, mellettem fekszel. Gyönge, puha kezed szorítása melegít fel. Nincsenek szavak, arcod tenyeremben, csak nézlek. Egyetlen szívdobbanásod többet ér ezer szónál, halvány fényekben ragyog gyöngyszemed, nekem létezel. Az éjszaka illatát hoztad a hajadban, szép mosolyod tükrében meglátom magam. Mély csendben egymásba nézünk. A fehér arcod gödrében pihennek meg a szerelmes nappalok. Szememre csókolod forró leheleteddel háládat, édes az ajkad, meleg a nyelved, finom a nyálad. Majd pilláid alá a legszebb álmok csússzannak. Így talál ránk a nyár végi hajnal. Közben azt súgom magamnak, hogy létezel. Mindenem vagy, rejtekem, szerelmem. S a nevedet kimondom. S te azt mondod, mától én vigyázok rád.
Még ismeretlenül hagyom itt ezt a levelet, álomidőben. Bármerre is jársz éppen, kísérjen béke utadon. Bárki is lát, csak nekem vagy igazán szép.
Mert én felismerlek:
Egy esti lélek
Kisvárda, 2014. december 21.
Kapcsolódó: Esti lélek