Megláttam az arcodban egy új világot, Elkaptam a sejtek közti valóságot. A gyönyörű fénye sugárzó bensődnek, Gyógyírként szolgált az elsorvadt lelkemnek.

A hegy tetején, vagy barlang mélyén, Itt mellettem, vagy a világ végén, Tenger közepén, egy kis csónakban, Földön kúszva perzselő sivatagban, Eltemetem emlékedet.

Nem kérek bocsánatot, mert nem lehet, Ha erre születtem, hát így halok meg. Nézz most rám, én örökké szabad vagyok, Beteljesült vágyak, mit hátra hagyok.

Nincsen agyatok, mert nem akartok. Csak, mit parancsoltak, azt hallotok. Megmondják nektek, mit gondolhattok, Élvezitek azt, hogy butulhattok. Kényelmes ez nektek, nem tagadtok, Bólogatni is együtt szoktatok. Csalódást ti soha nem okoztok: Minden ötletet máris tiportok.

Az idő túlmutat önmagán, Jelek az alvilág kapuján. Vörösen izzó gonosz betűk, Testet ölt egyszer az értelmük.