Ha valaki megpróbálja megtalálni a megfelelő küllemet a környezete számára, és netán sikerül is neki, az a harmónia biztosan rövid életű lesz. A lényeg veszett ki mindenből: a maradandóság, az értéktartás. Éppen úgy, ahogy mi alakítjuk a minket körülvevő teret, pont úgy alakít az is bennünket. Végtelenül gyengék lettünk.
Manapság, a hajhász, rohanó, anyagi értékeket előnyben részesítő világban az álmodozókat megvetik, gyengének tartják. Pedig, nem is oly rég, még ők voltak az összejövetelek legkellemesebb vendégei, a társasági élet kihagyhatatlan társalkodó partnerei. Ugyanis, közülük kerültek ki a kor véleményformálói, festői, írói és költői, az úri kisasszonyok legfelkavaróbb szerelmei.
Előfordul, hogy olyankor tör ránk valami különleges, amikor a legkevésbé vagyunk fogékonyak a külvilág és a mások rezdüléseire. Mintha egy őrangyal nyújtaná feléd jóságos kezét, hogy felszakítson abból az egyhangúságból, amibe beleragadtál. Persze, csak rajtad áll, hogy egyáltalán kíváncsi vagy-e arra, mit szándékozik adni neked, hogy milyen irányba terel, és hogy egyáltalán merre indulsz el.
Számomra az éjszaka mindig egyet jelentett a szabadsággal. Már gyermekkoromban az éj színét hordtam, és együtt utaztam a csillagokkal. Ez az a napszak, amikor igazán felébrednek az érzékszerveim, az ösztöneim. Letisztulnak bennem azok a dolgok, amelyek napközben gátolnak. Ilyenkor vagyok a legkreatívabb, ilyenkor élek igazán.