Igen, ez lenne logikus. De sajnos nem érzem, hogy maradnom kellene, hogy az jó volna. S nincs is senki, aki felébresztené ezt az érzés. S én egész életemben hallgattam az érzéseimre.
S visszatekintve, egyiket sem bántam meg. Egyik sem volt felesleges. Az eleje mindig nagyon nehéz volt, de aztán kialakultak a dolgok. S minden mindig egy picivel jobb vagy több lett. Így visszatekintve minden épült mindenre. Minden egy következő állomás, lépcsőfok volt.
Budapest, 2016. július 16.
///
Nincs tervem egyébként holnapra. Szinte sohasem tervezek.
Az imént jártam egyet, eleredt az eső. Tulajdonképpen szeretem ezt a környéket. A Nyugati közelében élek, Újlipótvárosban. Egy csendes kis mellékutcában. Ez nagyon jó, és közel is van minden.
Ebben is hasonlítunk. Én sem szoktam észrevenni, ha valaki érdeklődik. Általában utólag, jóval később derül ki, mikor mondja, mert már úgyis mindegy. Vannak olyanok, akik szeretnének. De nem tudok velük mit kezdeni. Egyébként, nekem sohasem kellett nagyon keresnem, vagy nyomulnom, mindig voltak körülöttem, csak éppen én nem igazán arra vágyom, amire a legtöbb fiú. Gondolom, érted…
Képzeld, elmondom, hogy gyakran megálmodtam azt is, hogy hol fogok élni évekkel később.
Vannak visszatérő álmok, különböző városok, sétálgatok ott. Minden egyes álom alkalmával ugyanott. S mindig fedezek fel új helyeket is, utcákat, boltokat. Mielőtt idejöttem, egy másik városban voltam, azt is megálmodtam évekkel korábban. Meg kell próbálni megnézni az utcaneveket álmodban, vagy egyedi épületet keresni. S ma már, interneten könnyedén kideríthető, hogy hol van, vagy van-e olyan egyáltalán. Mikor egy hónapig (ez egyébként június volt öt éve) a lakásban voltam, már csak két hetem volt ott. S még fogalmam sem volt, hová megyek majd. S jött egy telefon, eldőlt. Utána jutott eszembe, pont, amikor odaköltöztem, hogy Istenem, hiszen, álmodtam erről a városról évekkel korábban. Nem is értettem…
Érdekes, volt fiatalabb koromban egy visszatérő álmom. Volt egy lány, hosszú, fekete hajú, karcsú, nagyon csinos. Mindig menekültem valami elől, s ő mentett meg az utolsó pillanatban. Vagy együtt menekültünk. S mikor eltűntek az üldözők, minden álom úgy zárult, hogy nagyon bensőségesen együtt voltunk. Lelkileg. Vele még nem találkoztam, és félek, hogy soha nem is fogok…
…
Volt a munkahelyem közelében egy park, ott találkoztunk. Ott vár, amíg végzek, mert nem bírta kivárni, hogy szabadnapos legyek. Este volt. Ő egy írónő különben. Csókolóztunk a holdfényben nagyon hosszan (én egyszerűen imádok csókolózni), majd kézen fogva mentünk haza. De aztán mégis visszakoztam, s ő ezt nem tudta elfogadni. Még hosszú ideig hívogatott, eljött a munkahelyemre, reggel itt várt, munka előtt, a metrónál. Ez elég kellemetlen volt nekem egyébként. Türelmesen, szépen, féltve magyaráztam el neki mindig a dolgokat. Úgy tűnt, nem érti meg. Aztán egyszer már nem láttam többé sehol, elmaradt…
Budapest, 2016. július 16.
///
…
Szoktam olyat is álmodni, hogy eltévedek, s valamilyen világvárosban vagyok. Felhőkarcolók közt. Este van, és bolyongok. Ez is az fajta, ami meg fog történni. Csak kérdés, hogy mikor.
Azt éreztem nála, hogy bár nagyon érdeklődött irántam, mégis inkább csak nem akart egyedül lenni. Azt éreztem, hogy nagyon örült annak, hogy rám talált, és hogy engem sodorta elé az élet. Zavart engem az, hogy nagyon akart már valakit magának, és ebből indult ki minden. Egyébként, nem lett volna rossz dolgom mellette, mert nagyon szerető, gondoskodó, odaadó ember. Ezt például sok férfi szereti kihasználni, mert akkor mehet közben más utakra is.
Az udvarláshoz még mondok valamit. Gyűjtögetek szituációkat, apróbb meglepetéseket, örömszerzéseket, különös megismeréseket. Ezek nem csak egyszerűen ötletek, hanem mélyről jönnek, ihletből. Nem írom le, nem mondom el, rejtőzve itt vannak bennem. Olyanok, hogy egyediek, legalábbis szerintem, nem hallottam még hasonlókról. Ezeket például szeretném majd megvalósítani ha lesz valaki.
Budapest, 2016. július 16.
///
Én is nézegettem mostanában a műsort. Nem nagyon láttam olyat, ami miatt elmennék. Különben, ha multiplexbe megyek, az szinte mindig ugyanaz a két mozi. Vannak ilyen dolgaim, például, egy parkban mindig ugyanarra a padra ülök le, vagy például a boltban szeretek mindig ugyanahhoz a pénztárhoz állni. A metróban is igyekszem mindig ugyanabba a kocsiba szállni…
Azokon a nyarakon, amikor nem tudtak hol elhelyezni, és nem édesanyámmal voltam, akkor anyai nagymamám vitt el a munkahelyére. Ő egy olyan üzemben volt vezető, ahol zsemlemorzsát gyártottak. Imádtam nézni a kenyértörmelékeket, ahogyan utaznak melegen, finoman a szalagon, felmászni az óriási üst tetejére, ami tele volt morzsával, és félni attól, nehogy beleessek. Érezni az illatot. Lopva kóstolni. Nézni az asszonyokat, ahogyan lesütik a nejlon tetejét. Rumos teába szagolni. Az udvaron, a nagy fémkonténer mögötti tócsában játszani az ebihalakkal, nagymamám irodájában narancsot enni nappal, este pedig, vacsorára kiflit, májkrémmel. Délután az öreg hölgynél aludni egyet, akinek olimpiai bajnok volt a fia, és akinek habos volt az ágyneműje, háza hűvös, és tele apró csodákkal. Ha meleg volt, a feleséget láttam, ha hideg, a férjet. S a csomagolóban minden egyes nap felfedezni, hogy a néni, aki olyan harsány, és olyan gyakran nyomja a pedált lábával, bizony, ma sem vizet iszik a poharából, hanem pálinkát.
S itt tanultam meg valamit azoktól, akik az üzemben dolgoztak; férfiak voltak, egyszerűek, sokszor durvák és hangosak. Mégpedig, hogy nem mindenki olyan tiszta, mint milyennek látom, mint amilyen lehetne. S még ha tudja is, hogy nem helyes, még ha nem is szereti teljes mértékben, amit tesz, mégis, gyakran bánt másokat. Vagy ugrat. Itt tanultam meg, hogy ne higgyek el mindent elsőre, amit mondanak, hanem nézzek a szavak, tettek mögé. Ott van az igazi szándék. Azt hiszem, itt éreztem meg először, hogy milyen kegyetlen, rideg, gonosz is tud lenni ez a világ. S azokat, akikkel a tisztaságtól hajtva szívesen voltam, eltoltam magamtól. Nem volt szükségem olyanokra, akik szánt szándékkal rossz pillanatokat képesek okozni nekem. Ma sincs ez másképpen.
Ma egy nagyon finom húslevest készítettem, csirkéből. Már egy hete kívántam. Eléggé kívánós vagyok, édesanyámtól örököltem. Tényleg jól sikerült, nekem nagyon ízlik. Csak a jó puha máj hiányzik belőle nekem, de azt nem mertem venni ebben a melegben.
Figyelj, az utolsó mondatod nagyon jólesett.
2016. július 30. 23:30
///
Elmesélek valamit, de kérlek, ne tartsd ízléstelennek, vagy morbidnak. Szerintem ez nagyon szép. És megható. És jó volna átélni… (?)
Amikor egyik dédnagyapám meghalt, és feküdt a koporsóban a ravatalozóban… Dédnagymamám odament hozzá nagy nehezen, két kezével megfogta a koporsó szélét,… kicsit meg is dőlt talán. S azt mondta neki, hogy… még most is szép vagy.
Budapest, 2016. július 31.