Akkor azért Neked is jó ebből a szempontból, biztosan sokat tanultál tőlük, és nagyon szerethettek. Az én nagyszüleim mindig kitaláltak valamit, amitől különlegessé tették az ottlétet. Mondok egyet. Az apai nagyszüleimnél az volt a szokás, hogy ők minden ebéd után aludtak egy keveset. És persze engem is erre neveltek, náluk mindig szombaton voltam. Nagyapám ötlete volt, hogy mindig, amikor én elaludtam, elhelyezett egy Sport szeletet a tévé tetején. Én ezt megtaláltam, mikor felébredtem. Az volt a mese, hogy azt a manó hozta, vagy inkább helyesebben a Manó. Aki mindig pont akkor érkezett, amikor elaludtam, s pont akkor távozott, mielőtt felébredtem.
Amikor meghaltak, nem voltak, évekig nagyon álmos voltam minden szombat délután…
Ó, és eszembe jutott, hogy a hálószoba ablaka alatt volt egy nagy kőkereszt, rajta Jézussal. Nagyapám megengedte a városnak, hogy az ő területére állítsák. Egyedi, hogy nem külterületen, utcán volt. Sehol nem láttam ilyet, azóta sem. Minden szombat délután eljött ide egy koldus, aki letérdelt a kerítéshez, s elsírta Jézusnak bánatát. Úgy aludtam el mindig, hogy hallottam az összes titkát…
Egyszer, ha majd úgy alakulna, hogy lesz gyerekem, akkor biztosan át fogom adni neki azokat a kedves meséket, amiket én kaptam. És persze találok ki újakat is.
Hogyha megbántanak, vagy valami rosszul esik Neked, sokáig megmarad benned? Vagy talán hamar elmúlik, s nem gondolsz rá többet?
Ó, igen, ezt már megfigyeltem, bár igaz, nem olyan régen. Ez nagyon új volt nekem. Tudod, olyan kapcsolatom volt, hogy mindketten rajongtunk a másikért, s ez jó volt. Amikor egyedül találtam magam, s szétnéztem a világban, elég furcsa volt, és különös. De már elég jól megszoktam a dolgokat, azt hiszem, volt rá elég időm.
Számomra az a lelki biztonság, amikor nem kell gondolkodnod, mit mondasz ki, nem szükséges mást mutatnod, mint ami vagy, mert tudod, biztonság vesz körül. Amikor teljesen önmagad lehetsz, s amikor egyedül vagy, akkor sem vagy teljesen egyedül, mert már az ő gyönyörű szemével is látod a világot. S a szívedben minden szoba ajtaja bátran nyitva lehet, ő otthon van a szívedben, bárhová bejárása van, bárhol időzhet. S nem kell szégyellned, ha esetlegesen valamelyik szobában rendetlenség van éppen, mert tudod, ő ezzel együtt akar itt maradni. Itt lakni. S tudod, benső világodból ő bármikor elvihet bármit, saját kincseit is elhelyezheti itt, biztonságban lesz minden. Hiszen közös világ ez.
Ezt hogy látod?
Budapest, 2016. július 13.
///
Én is hasonló vagyok ebben, akit szeretek, arra én egyáltalán nem tudok haragudni. Bennem nem fér meg a kettő valahogy, üti egymást. Ha valakit megszeretek, számos dolog képtelenné, vagy egyértelművé válik vele kapcsolatban. Például, szeretem, akkor nem tudok haragudni rá, szeretem, és akkor úgy, ahogy van, szeretem, nem akarom megváltoztatni. Szeretem, s ezért sohasem tud zavarni. Ilyenekre gondolok.
Az ember sokszor furcsán működik, néha még saját magunkat is becsapjuk, átverjük. S elhitetünk magunkkal valamit, amitől reméljük, könnyebb lesz nekünk. S ha jön valaki, aki ezt kimondja, mert ő lát minket valónkban, akkor arra az emberre gyakran neheztelünk, vagy elkerüljük. Nem mondom, hogy a barátoddal is ez történt, mert nem ismerem. Annyit szeretnék erről mondani, hogyha nekem lenne ilyen emberem, akkor megkérném, hogy mondjon többet. Mert ha ennyire lát, akkor csak tanulhatok tőle.
Eléggé érzékeny vagyok fiú létemre, és igen, én is érzelmes. Nem érzelgős, de érzelmes. Mélyebben élem meg a rosszat is, a jót is. Ezért olykor nagyon tud bántani egy rossz szó, gesztus, olykor hetekig, hónapokig bennem van. S ugyanez a helyzet a jóval, ezek fordítottjával igazán boldoggá lehet tenni. Sohasem féltem megélni az érzéseket.
S pont ezért szeretek például nagyon vigasztalni, ha mondjuk látom, hogy bántja valami. Vagy csak hallgatni, hagyni, hogy kibeszélje magából. Tudom, milyen rossz tud lenni. S nem tudok addig nyugodt lenni, vagy örülni, amíg neki valami baja van.
Szerintem egy kapcsolatban mindig az kell, hogy ha az egyik fél el is gyengül, akkor a másik bölcsebb legyen. Mindenki mondhat rosszat, akaratlanul is, de mielőtt tovább nőhetne, vagy terjedhetne, a másiknak oda kell lépni, csókolni, vagy ölelni, vagy érinteni. Így emlékeztetni őt arra, hogy mire kellene vigyázni.
Ez is különös dolog, mert például nálam megoldás lenne. Nem tudnék tovább nyugtalankodni. Mint mikor fellobban a láng, és vizet öntünk rá. Elszállna zaklatottságom az őszinte érintéstől.
Budapest, 2016. július 13.
///
Bennem úgy van, hogy ha valakit megszeretek, akkor ő kerül az első helyre a belső világban. Semmi és senki nem lehet nála előbbre való, mindig ő az első, a legfontosabb. Minden csak utána következik. Én csak így tudok szeretni, máshogy sehogy. Ez persze bátorság, de vélem, csak így van értelme.
Talán éppen emiatt, hogy ilyen vagyok belül, a kisugárzásom a világ felé gyakran nem ezt tükrözi. Talán páncél? Kissé távolságtartó vagyok, gyakran zord, olyat is mondtak már, hogy megfagy utánam a levegő. Szóval, nem vagyok egy barátkozós, ismerkedős alkat. Egyáltalán nem haragszom, örülök, hogy észrevetted. Valóban, van egy feminin része a lelkemnek, de erre mindig úgy tekintettem, hogy ad nekem, nem elvesz. És valóban, az évek, tapasztalatok be is bizonyították. Szeretem.
Sajnos igen, rövid volt. De most finom esőillatot érzek. Én is szeretem, hangulata van, de nagyon megázni nem szeretek. Én az éjszakát szeretem nagyon. Imádom. Valahogy kiteljesedek akkor. Gyermekként mindig kinyitottam az ablakot, ha sötétedett, és felgyúltak a lámpák sárga fényei. Rajongok a tiszta, friss, egyedi illatáért. S szerettem mindig is éjszaka sétálni.
Budapest, 2016. július 13.
///
Most szakad az eső. Holnap talán hűvösebb lesz.
Létezett egykor egy nagy baráti társaság, velük minden hétvégén találkoztam. Volt köztük négy ember, akikkel viszont minden este. Egy bizonyos helyen összegyűltünk, és beszélgettünk. Mindannyian kívülállók, idegen, átutazók voltunk ebben a világban, már nagyon fiatalon rájöttünk erre. S ott éltünk igazán, este, iskola és munka után. Sokáig álldogáltunk ott minden nap. Egyikükkel már sohasem fogok találkozni, mert sajnos úgy döntött, nem játssza végig ezt a játékot…
Elmesélsz nekem egy estét, amikor gyerek voltál, és álmodoztál?
Köszönöm, hogy ékesíted estémet.
Budapest, 2016. július 13.
///
Lehet, eddig én nem nagyon foglalkoztam a számokkal, paraméterekkel. Nekem ez mindig olyan volt, amitől ezer meg ezer fontosabb dolog van. Nem hiszem, hogy ez változni fog valaha is. Én mindig másra figyelek.
Nekem is van egy tábori élmény, ami nagyon megragadt bennem. Tudod, városok felett már egyáltalán nem tiszta az ég, alig látni csillagot, pedig rengeteget lehetne. Egyszer hegyekben voltam, s amikor mindenki aludt, késő volt, kimentem a faházból, s feküdtem egy kőasztalon. Néztem a kristálytiszta égen a millió csillagot. Erre mindig emlékezni fogok, nagyon szép volt. Megélni különleges volt, hallani erről biztosan nem annyira az…
Budapest, 2016. július 13.
///