Minden lépteden
Finom zaj legyen,
Halljam.
„Búzahajú tündérlánya az éjszakának…”
– Emlékszel még? Pesten, egyik éjszaka fehér krétával írtad nekem tele, végig a járdát, hogy másnap megtaláljalak. A buszsofőr, az utasok, a járókelők mind rád mosolyogtak, amikor megláttak, és olvasták szerelmes üzeneteidet. S Te széles mosollyal válaszoltál nekik, miközben írtál, másik kezeddel a folyton lelógó, hosszú, színes sáladat dobtad a hátadra.
Előfordul, hogy olyankor tör ránk valami különleges, amikor a legkevésbé vagyunk fogékonyak a külvilág és a mások rezdüléseire. Mintha egy őrangyal nyújtaná feléd jóságos kezét, hogy felszakítson abból az egyhangúságból, amibe beleragadtál. Persze, csak rajtad áll, hogy egyáltalán kíváncsi vagy-e arra, mit szándékozik adni neked, hogy milyen irányba terel, és hogy egyáltalán merre indulsz el.
Számomra az éjszaka mindig egyet jelentett a szabadsággal. Már gyermekkoromban az éj színét hordtam, és együtt utaztam a csillagokkal. Ez az a napszak, amikor igazán felébrednek az érzékszerveim, az ösztöneim. Letisztulnak bennem azok a dolgok, amelyek napközben gátolnak. Ilyenkor vagyok a legkreatívabb, ilyenkor élek igazán.
Szomorú tűzmadár
Idegen völgybe száll.
Felkel, majd elalszik,
Mámorban felsikít.